Lengyelországban a bíróságok egymás után törlik el azokat a bírságokat, amelyeket a hatóságok a korlátozások ellenére kinyitó vendéglőkre, szállodákra és más szolgáltatókra rónak ki. Hasonló feszültség már Magyarországon is van.
Szerző(k): Barabás JúliaA vendéglátás még meg nem roggyant részének az elvitel maradt túlélésként, ám ez sem annyira egyszerű, mint elsőre látszana. A veszélyhelyzeti tilalom szövege elvitelt ugyanis csak étel megnevezéssel enged vendéglátóhelyről, italt nem említ. A jogban ugyanakkor kicsit keveredik is a kettő, van olyan jogszabály, amely szerint az ital is étel és van olyan, amelyik szerint nem.
Szerző(k): Molnár CsabaMegmenekülhet a generációs kultkocsma, visszavonták a bontási engedélyt.
Szerző(k): Molnár CsabaA koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt, az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt 2019 azonos időszakának szintjétől. Mondjuk, az ágazatok között azért komoly eltérések mutatkoznak.
Szerző(k): Molnár CsabaValószínű, hogy Pünkösdig fennmaradnak a mostani korlátozások a vendéglátóiparban. Legalábbis erről tájékoztatta tagjait a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tagjait.
Szerző(k): Molnár CsabaElmérgesedni látszik Lengyelországban a kormány és a vendéglátásban, illetve más szolgáltatásokban dolgozó vállalkozók konfliktusa, az utóbbiak közül a tilalom ellenére sokan kinyitják üzleteiket, amire a hatóságok bírságolással válaszolnak.
Szerző(k): Barabás JúliaCsökkent a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma decemberben az Egyesült Államokban, már a harmadik egymást követő hónapban.
Szerző(k): Szepesi AnitaKomoly pusztítást végez a koronavírus a vendéglátásban (is). Elárasztják az ingatlanpiacot a vendéglátáshoz kapcsolódó ajánlatok az iskolai büfétől a komplett többcsillagos hotelekig, vagy villapanziókig, de hajó is kapható ebben a kategóriában. Közöttük nem is egy, generációk igazi kultuszhelye – de lehet, hogy csak volt.
Szerző(k): Molnár Csaba